„Elbuktuk” a foglalót, az ügy letudva?

A foglaló meglepetéseiről írt korábbi bejegyzésemben megígértem, hogy az érdekességek 4. pontjáról kicsit részletesebben írok majd, így erre most sort is kerítek.

Ahogyan írtam, a legtöbben úgy gondolják, hogy a foglaló elvesztésével / kétszeres visszafizetésével az ügy rendezve van, ez az ára a visszalépésnek, szerződésszegésnek, ez azonban nem teljesen így van. Nézzük tehát, miről is van szó!

(A foglaló körében a teljesítés meghiúsulásáért felelős és nem felelős félről beszélhetünk, a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a meghiúsulásáért felelős felet „vétkes” félnek, míg a teljesítés meghiúsulásáért nem felelős felet „vétlen” félnek fogom hívni.)

A foglaló egyfajta átalánykártérítéskét szolgál. Akkor is jár, ha a vétlen félnek egyáltalán nem keletkezett ténylegesen kára vagy ha kisebb összegű kára keletkezett, mint a foglaló összege. A meghiúsulásban vétlen felet a kár összegére nézve nem terheli bizonyítási kötelezettség ahhoz, hogy a foglaló összegét megkapja. Ugyanakkor, ha a vétlen félnek a foglaló összegénél nagyobb összegű kára keletkezett, és ennek összegét bizonyítani tudja, akkor bizony a vétkes fél nem ússza meg a foglaló elvesztésével / kétszeres visszafizetésével, hanem a vétlen fél teljes kárát köteles megtéríteni, amelybe azonban a foglaló összege beszámít.

Nézzünk két példát!

  1. példa:

A felek az adásvételi szerződésben 2.000.000,- Ft összegű foglalót kötöttek ki és a vevő hibájából meghiúsult a szerződés. Az eladónak nem keletkezett kára a szerződésszegésből, de jár neki a foglaló összege önmagában amiatt, mert a vevő volt felelős a teljesítés meghiúsulásáért. Kárösszeget nem kell az eladónak bizonyítania.

  1. példa:

A felek az adásvételi szerződésben 2.000.000,- Ft összegű foglalót kötöttek ki és a vevő hibájából meghiúsult a szerződés. Az eladónak azonban a vevő szerződésszegése miatt 3.000.000,- Ft összegű kára keletkezett. Ha tudja bizonyítani, hogy a kárának összege 3.000.000,- Ft, akkor a vevője ezen összeg megfizetésére köteles. A foglaló összege azonban ebbe az összegbe beszámít, a vevőnek tehát nem kell 3.000.000 + 2.000.000,- Ft összeget fizetnie, csak 3.000.000,- Ft összeget. Ha az eladó esetleg nem tudja bizonyítani, hogy a kára 3.000.000,- Ft-ot tesz ki, attól még a foglaló 2.000.000,- Ft-os összegére azonban – a foglaló természetéből adódóan – ebben az esetben is jogosult lesz.

A fenti példákon kívül ugyanez igaz lehet fordítva is, tehát az eladó is kerülhet olyan helyzetbe, hogy az átvett foglaló kétszeresénél nagyobb összeget köteles visszafizetni, ha az ő hibájából hiúsul meg a szerződés teljesítése.

Ha bizonytalan, kérjen szakértő segítséget, én magam is örömmel állok rendelkezésére!

A jelen bejegyzésben szereplő tartalom nem minősül jogi tanácsadásnak és nem hoz létre megbízási szerződést. Minden ügy más és más, így minden esetben szükséges az ügy egyedi, részletes ismerete a személyre szabott megoldás megtalálásához. Kérdés esetén keressen bizalommal a www.drrusin.hu weboldalon található elérhetőségeken!

Fotó: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük