Bizonyára sokan hallották már a „rejtett hiba” kifejezést, de amilyen sokan hallottak róla, majdnem olyan sokan vannak tévedésben a rejtett hiba mibenlétével, a rejtett hibáért fennálló felelősséggel kapcsolatban. Mivel a kifejezést leggyakrabban ingatlan adásvételek esetén hallhatjuk, így most ezzel kiemelten foglalkozom, de fontos tudni, hogy rejtett hiba bármilyen esetben (pl. gépjármű vásárlás vagy bármilyen egyéb […]
Author Archives: dr. Rusin-Nagybán Rita Brigitta
A foglaló meglepetéseiről írt korábbi bejegyzésemben megígértem, hogy az érdekességek 4. pontjáról kicsit részletesebben írok majd, így erre most sort is kerítek. Ahogyan írtam, a legtöbben úgy gondolják, hogy a foglaló elvesztésével / kétszeres visszafizetésével az ügy rendezve van, ez az ára a visszalépésnek, szerződésszegésnek, ez azonban nem teljesen így van. Nézzük tehát, miről is […]
A KATA szabályok drasztikus megváltoztatása sok kisvállalkozót kényszerít a vállalkozása teljes átgondolására, átalakítására. A KATA-ból kiszorult vállalkozók döntését alapvetően a könyvelők tudják segíteni, így ebbe az odalába nem is szeretnék ügyvédként „belekontárkodni”, abban szeretnék segíteni a jelen bejegyzéssel, amiben ügyvédként tudok, ez pedig annak a megvilágítása, hogy egy Kft. alapítása még nem a világ vége. […]
A foglaló talán az egyik legismertebb jogintézmény, szinte mindenki találkozott már vele (főleg ingatlan adásvételek kapcsán), így a legtöbben nagy magabiztossággal foglalják össze a lényegét: ha a vevő gondolja meg magát, elveszíti a foglalót, ha az eladó, akkor pedig kétszeresen kell visszafizetnie. Ez végülis igaz lehet, azonban a foglaló ennél jóval összetettebb, ismerjük hát meg! […]
Munkáltatói fizetési felszólítás – ezt olvasva egy ártatlan levélkére gondolhatunk, amiben a munkáltató próbálkozik vélt vagy valós követelésének behajtásával. Ennél azonban sokkal többről van szó, a munkáltatói fizetési felszólítás ugyanis egy sokak által alig ismert, ugyanakkor nagyon ütős fegyver a munkáltató kezében. Az alábbiakat tehát munkáltatói oldalról is érdemes elolvasni, hiszen jelentősen megkönnyítheti a követelés […]
A munkaviszony megszüntetésének több módja is van, jelen esetben a „klasszikus” felmondásról szeretnék megosztani néhány gondolatot, azon belül is a leggyakrabban előforduló, határozatlan időre szóló munkaviszony esetére vonatkozó szabályokról. Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a munkaviszony három féle módon szüntethető meg: közös megegyezéssel felmondással (korábban ez volt az ún. rendes felmondás) azonnali hatályú felmondással (korábban […]
A lakásbérleti szerződésekkel kapcsolatban korábban már foglalkoztam a netről szedett szerződésminták problémájával, az óvadék (kaució) jellemzőivel, a kiköltözési nyilatkozattal, valamint azzal is, hogy mi a lényege a határozott és a határozatlan időre kötött bérleti szerződéseknek. Most ismét a bérleti szerződés időtartamával szeretnék foglalkozni, de egy kicsit más szemszögből. Munkám során már többször is hallottam azt, […]
Nem egyszer találkoztam azzal a kérdéssel, hogy mi történik akkor, ha az ingatlanos megtalálja a megfelelő vevőt az ingatlanra, a felek meg is kötik az adásvételi szerződést, de aztán valami félrecsúszik és meghiúsul az ügylet, tehát a vevő nem fizeti ki a teljes vételárat és nem történik meg a tulajdonjog változás. Visszakérheti a megbízó (többnyire […]
A mostani bejegyzésben egy gyakori tévhitről lesz szó, amivel én magam is sokszor találkoztam akár tanácsadás, akár már peres eljárások során, a megbízó általi védekezésként. Sokan azt gondolják, hogy az ingatlanközvetítésre csak az ingatlan tulajdonosa adhat megbízást, illetve, hogy több tulajdonos esetén vagy haszonélvező esetén is mindenkinek alá kell írnia a szerződést. Ez nem így […]
Ingatlan adásvételek, tulajdoni lapok kapcsán gyakran hallhatjuk azt a kifejezést, hogy valami „széljegyen van” vagy „széljegyre kerül”. De mi is az a széljegy? A széljegy az ingatlan tulajdoni lapjának elején található meg (a tulajdoni lapról szóló bejegyzésben képen is megtekinthető), és azt mutatja meg számunkra, hogy valami éppen történik az ingatlannal, tehát arra valamilyen jog […]