Több ezer, sőt, több tízezer ingatlan vár jelenleg is leendő bérlőjére hazánkban. Amikor bérbeadó és bérlő „egymásra talál”, megállapodnak a bérleti díjban és néhány egyéb dologban, már csak a nyélbeütött megállapodás írásba foglalására van szükség.
Bár legalább odáig szinte kivétel nélkül eljutnak a felek, hogy a bérleti szerződést írásba foglalják, ezt legtöbbször valamilyen interneten talált bérleti szerződésminta alkalmazásával teszik, gondolván, hogy le van írva minden, innentől már nem lehet gond.
Pedig a problémás rész nem a szerződés írásba foglalása, a gondok csak ezután következhetnek, és a netről letöltött minta hamis tökéletességében bízva jönnek majd az igazán nagy csalódások. Ezzel meg is válaszoltam a címben feltett kérdést, nevezetesen, hogy megteszi-e a netről letöltött minta is.
Nem, nem teszi meg.
A gond ugyanis az, hogy minden szerződés és minden igény más és más, egy adott szerződésminta pedig csak egy adott élethelyzetet vagy megállapodást fed le, ami szinte biztos, hogy pontosan nem fog egyezni a felek igényeivel. A legtöbb minta ezen felül hibás is, sok már alapvetően olyan ellentmondásokat tartalmaz, amely később nehezen feloldható. Emellett, ha laikusként töltünk ki egy ilyen mintát, akkor nagy valószínűséggel el is fogjuk rontani, így pedig nem azt fogja rögzíteni a szerződés, amit valójában szerettünk volna. Laikusként az ember nincs feltétlenül tisztában azzal, hogy mi a különbség pl. egy határozott és határozatlan idejű szerződés között, mik ezeknek a sajátosságai, milyen eltérések vannak a felmondás esetében, mi a különbség az azonnali hatályú és a rendes felmondás között, mit jelent a felmondási idő, milyen feltételek minősülhetnek később érvénytelennek, hogyan használható fel az óvadék (kaució), milyen feltételei vannak a jogszerű felmondásnak és még sorolhatnám.
Aláírni és kitölteni egy ilyen mintát tehát alapvetően nem nagy kunszt. Ha nincs és nem is lesz vita a felek között, akkor gyakorlatilag még az sem baj, ha hibás, hiszen, ha minden rendben van, akkor nincs is szükség a szerződés vizsgálatára.
Ugyanakkor éppen azért írunk szerződést, hogy pontosan rendezzük a jogviszonyunkat és hogy a szerződés segítsen a vitás helyzetekben, hogy védjük magunkat. A rosszul kitöltött, hibás, ellentmondásos stb. szerződésekkel pedig az a baj, hogy éppen akkor nem fognak segíteni, amikor tényleg szükség lenne rá pl. egy jogvitánál.
Tisztában vagyok vele, hogy mindenki szeretné minél olcsóbban megúszni a dolgot, ugyanakkor mindenképpen érdemes belegondolni, hogy bár a szakértői segítségért fizetni kell, ezen összegnek azonban a sokszorosát veszíthetjük egy elhibázott szerződés miatt.
Érdemes tehát tudatosnak lenni és segítséget kérni, hogy olyan szerződés születhessen, amely mindkét fél akaratát megfelelően tükrözi, és amely képes egy jogvita megelőzésére vagy legalábbis segítséget nyújt annak megoldásában.
Ha bizonytalan, kérjen szakértő segítséget, én magam is örömmel állok rendelkezésére!
A jelen bejegyzésben szereplő tartalom nem minősül jogi tanácsadásnak és nem hoz létre megbízási szerződést. Minden ügy más és más, így minden esetben szükséges az ügy egyedi, részletes ismerete a személyre szabott megoldás megtalálásához. Kérdés esetén keressen bizalommal a www.drrusin.hu weboldalon található elérhetőségeken!
Fotó: pixabay.com