Ha ingatlant vásárolunk vagy eladunk, nagy eséllyel bele fogunk futni ingatlanközvetítőkbe, akár szeretnénk, akár nem. Félre értés ne essék, egy jó ingatlanközvetítő nagyban megkönnyítheti a dolgunkat, azonban olyan sok téves, hibás gyakorlatról hallok, olvasok és tapasztalok, hogy úgy érzem, szükséges ezek között rendet tenni, ezért több bejegyzésben is foglalkozni fogok ezzel a témával. A jelen […]
Category Archives: Ingatlan
Egy korábbi bejegyzésben szót ejtettem arról, hogy mennyire fontos a papírozás, a szerződés írásba foglalása, és írtam arról is, hogy megrendelőként milyen problémás vállalkozókkal találkozhatunk. Most megvizsgálom a másik oldalt is, hiszen a vállalkozók élete sem fenékig tejfel, bizony ők is találkoznak problémás megrendelőkkel, éppen ezért részükről is igencsak fontos a papírozás. Most néhány gyakorlati […]
Amikor az ember felújításba vágja a fejszéjét, általában vegyes érzelmekkel kezd bele. Egyrészről alig várja, hogy elkészüljön, hogy szép legyen, tervez, nézelődik, ötletel. Másrészről ugyanakkor aggódik, hogy sikerül-e megfelelő szakembert találni, minden rendben lesz-e, minden megfelelően sikerül-e. Sajnos a felújításokkal kapcsolatban sok „horrorsztorit” hallottam és tapasztaltam már, mind megrendelői, mind pedig vállalkozói oldalról, ebben a […]
Ahogyan azt már egy korábbi bejegyzésben írtam, mindenképpen javaslom, hogy a vállalkozási szerződésünket foglaljuk írásba, ez mind a megrendelő, mind pedig a vállalkozó érdekét szolgálja. Hogy miért fontos, és mire érdemes még figyelni, itt olvasható. De mit is érdemes írásba foglalni? Alapvetően mindent, amit a felek fontosnak, lényegesnek tartanak (sőt akár a kevésbé lényegesnek tűnő […]
Egy ingatlan felújítása alapvetően mindenkinek jó. A megrendelő örül, hogy szép lesz, jó lesz, a vállalkozó pedig örül, hogy munka van. Mindenki nyer. Jó esetben. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor nem megy minden simán. A vállalkozó csúszik, a munka nem lesz megfelelő vagy épp a megrendelő nem hajlandó fizetni. Bár előre nem tervezhetünk meg […]
Saját praxisomban a leggyakoribb kérdés, amikor az ingatlanvásárló ügyfelek felhívnak, az az, hogyan fog zajlani az adásvétel és mit kell csinálnia a vásárlónak. Ezért összeszedtem néhány dolgot a saját gyakorlatom alapján, hogy a leendő vásárlók (és persze az eladók) ne érezzék úgy, hogy sötétben tapogatóznak. Előkészítés és szerződéskötés Először is ahhoz, hogy egy ügyvéd elkezdhesse […]
Mielőtt szó szerint értenénk, ezt ne úgy képzeljük el, ahogy a filmekben látottak szerint, lekapcsolt fényszókkal, az autónkból figyeljük adósunkat. Ennyire azért nem izgalmas a dolog, de nagyon, nagyon hasznos és érdemes ezt a szokást bevezetni, főként cégeknek, akik cégekkel állnak üzleti kapcsolatban, de magánszemélyeknek is, akik céggel szerződnek. Mi az az adóskövetés? Adóskövetés, adósfigyelés, […]
A cégkivonatról szóló bejegyzésben már említettem a Cégközlönyt, mint leendő vagy meglévő céges partnerünk ellenőrzésének egy nagyon hasznos eszközét. A Cégközlöny szintén egy bárki számára ingyenesen hozzáférhető oldal, és a cégkivonatban foglaltaknál bővebb információkat is tartalmaz (mintha a cégkivonat lenne a nagyító, a Cégközlöny pedig már a mikroszkóp). A cím ne ijesszen meg senkit, bár haladó […]
A cégkivonat egy nagyon hasznos dolog, és ráadásul bárki számára, ingyen hozzáférhető. (Hasonlóan hasznos – sőt, még több információt is kapunk belőle – a Cégközlöny, annak használatáról itt olvashat bővebben.) Miben segít a cégkivonat? Mindenki megbízható és fizetőképes céggel szeret üzletelni, nem véletlenül. Ha azonban a leendő vagy jelenlegi céges partnerünket nem ellenőrizzük, könnyen belefuthatunk […]
Korábban már megtörtént a bejelentés, miszerint a CSOK igénybevételével vásárolt ingatlanok esetén nem kell illetéket fizetni, a napokban pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben a vonatkozó jogszabály. Lássuk a részleteket! Az új illetékmentesség bevezetéséhez az illetéktörvény módosítása, illetve kiegészítése szükséges, ezek a változások 2021. január 1. napján lépnek hatályba. Az illetéktörvény illetékmentességet szabályozó 26. […]










